Vereség Baján, avagy az első vereség a szezonban …

Faragó nélkül vágott neki a mérkőzésnek csapatunk, aki betegség miatt nem tudta vállalni a játékot. Mint ahogy mindenki tudta kiszámíthatatlan a Baja, tudnak nagyon jól játszani vagy pedig tudásuk alatt. Ezen a meccsen az első félidőben még a nagyon jónál is jobban játszottak. Minden Bajai dobás ült, nem tudtak hibázni a hárompontos vonalon túlról és jól is szervezték a játékot, míg a mi oldalunkon nem volt, aki az első félidőben megtolja a szekeret. Annak ellenére, hogy 16-18 ponttal is vezetett az ellenfél mindig visszajöttünk 10 pont körüli eredményig. A második félidőben kezdett nekünk is összejönni a játék bement pár dobás, jött pár jó védekezés feljöttünk 5 pontra 5 perccel a meccs vége előtt. Ekkor azonban megtorpantunk és állandósult ez a különbség az utolsó 30 másodpercben a faltoknak köszönhetően többször is támadtunk és felvillant az egyenlítésre a lehetőség ám az utolsó másodpercben elengedett dobás kimaradt, így vereség lett a vége.

A vereség mindig fájó dolog, szerencsére az utóbbi időben nem kellett ezt érezni sem a játékosoknak sem a SZURKOLÓKNAK. A vereségből többet lehet tanulni, mint a sima győzelmekből, amit később előnyünkre kell fordítani. Nincs idő gondolkozni tovább ezen, mert holnap már útra is kel a csapat Hódmezővásárhelyre, hogy kivívhatja a négyes döntőbe kerülést Hódmezővásárhelyen a Keleti veretlen éllovas ellen.

A veretlenségnek vége, de szerencsére a szezon még a felénél sem tart …

Bajai Bácska FKE – B-BETON Bonyhád
74-71
(24-15, 26-19, 10-21, 14-16)

Bonyhád: Illés 14/3, Lukács 7/3, Baki 4, Hegedűs 7/3, Tömösváry 21/6. Csere: Gébert A. 2 , Rutkai 7, Kovács 2, Jilling 6/6,

Hajrá Bonyhád!