Józanító pofon az újév első meccsén

Úgy terveztük azt az utat folytatjuk ahol abbahagytuk az évet az MTK ellen. Ellentmondást nem tűrően. Hát … nem sikerült. Az első félidőben, nyomokban sem tartalmazott a játék olyan momentumot, ami a Bonyhádra jellemző. Lassú, ötlettelen játék kihagyott helyzetek. Ellenfelünk úgy vezetett a félidőben 10 ponttal, hogy extra dobásaik bejöttek és jól választották ki a megoldásokat. Aztán jött a második félidő. Nagy lendülettel estünk neki ellenfelünknek. 5 perc alatt ledolgoztuk a hátrányunkat már azt hittük visszatértünk. Ám tiszavirág életű volt a jó játék egyenlő állásról indultunk neki a 4. negyednek és újra jöttek az ellenfél szerencsés dobásai, amikről rendre lemaradtunk egy-egy ütemmel. A vége 10 pontos vereség egy olyan meccsen, aminek az egyik legkönnyebbek kellet volna lenni az elkövetkezendő pár hétben. Nem számítottunk erre a vereségre viszont megérdemeltük, amit kijavítani csak úgy lehet ha a maradék januári meccseinket simán hozzuk olyan játékkal, ami tőlünk elvárható és erőt ad majd a következő meccseinkre is.

Győri KC – Metal-Work Bonyhád 85-75

Bonyhád: Faragó 18/3 Lukács 14/3, Baki 11/3, Hegedűs 11/3, Tömösváry 11. Csere: Rutkai 3 , Jilling -, Illés 7/3,

HAJRÁ BONYHÁD!