Negyedik hely a Hepp Kupában!

Reméljük sokan követtétek a hétvégi kosárlabda dömpinget, ahol a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa első helye volt a tét.
Szombaton ismét az OSE Lionssal kellett, hogy összecsapjunk a döntőbe jutásért. Egy remek első félidő után, ahol is még 47-38-ra mi vezettünk, valami megtört a csapat játékában és egyre jobban húztuk magunkra az ellenfelet. Olyannyira, hogy a 27. percben a Tanács Attila vezette piros-feketék már 52-53-nál átvették a vezetést. A harmadik negyed 3 pontos “vendég” vezetéssel zárult. Reménykedtünk benne, hogy fordítani tudunk az utolsó játékrészben, ám remekül védekeztek Wéhnerék és 9 pontra duzzadt a hátrányunk 3 perccel a vége előtt. Ekkor 3 eladott labdát sikerült kikényszerítenünk, ám kosarat nem tudtunk szerezni belőle. Ez sajnos meg is pecsételte a sorsunkat és elveszítettük a mérkőzést.

Metal-Work Bonyhádi KSE – OSE Lions
74-81
(20-13, 27-25, 13-25, 14-18)

Kezdő: Jilling 8/6 – Baki 8 – Kovács 7/3 – Tömösváry 8/3 – Hegedűs 11/9
Cserék: Pavlik 21/12 ; Somogyfoki 6 ; Papp P. 5/3

A bronzmeccsen a tavalyi két bajnoki döntős feszült egymásnak. Mindkét csapat átalakult a júniusi döntőkhöz képest, ám a Debrecen magja egyben maradt. Nem szeretnénk sok szót pazarolnánk erre az összecsapásra. Egy indiszponált, fáradt, dekoncentrált csapat szenvedett súlyos vereséget a tavalyi Hepp Kupa győztestől.

Metal-Work Bonyhádi KSE – DEAC Kamilla Gyógyfürdő
56-104
(13-32, 12-25, 13-23, 18-24)

Kezdő: Jilling 3 – Papp 4 – Baki – Hegedűs – Kovács B. 10
Csere: Somogyfoki 16, Tömösváry 12/3, Gébert 9, Fetzer 2, Adebayo -, Szavai -.

Szeretnénk köszönetet mondani azon nézőinknek, akik kilátogattak a mérkőzésinkre és hangjukkal buzdították a csapatot!

A mérkőzés összefoglalóit, valamint a teljes mérkőzéseket Youtube csatornánkon megtekinthetitek!