Egy napig lépéselőnyben!

A pápai végletekig kiélezett győzelem után tegnap este, egy tükörsima mérkőzésen múltuk felül a feltartott kézzel érkező SMAFC-NYME csapatát. Remekül játszottak a Fiúk, a játék minden szegmensében remekeltek. Kiegyensúlyozott teljesítmény érkezett a kezdőktől és a cserejátékosoktól egyaránt. Míg a kezdők 63 egységig jutottak, addig a padról 40! egység érkezett. Tömösváry ismét kiemelkedett a mezőnyből, már ami a pontokat illeti 25-öt termelt és mellé szedett 11 lepattanót. A másik két magas érték Kovácsé és Hegedűsé, előbbi 8 gólpasszot osztott ki 1 eladott labda mellett, utóbbi 8 prakkerével valószínűleg továbbra is vezeti a B csoportot ebben a statisztikai mutatóban. A padról Kovács (12 pont) és Pavlik (10 pont) remekelt, de Somogyfoki (8 pont és 10 lepattanó) és Adebayo 7 pontja is remek teljesítmény. Remek győzelem, amivel egy napig biztos lépéselőnyben vagyunk az MTK-val a 4 közé jutásért folytatott harcban.

A hasonló jó teljesítmény jövő héten is elengedhetetlen lesz a győzelemhez, amikor is  Székesfehérvárra utazik a csapat. Az Albát itthon sikerült nagy fölénnyel „hazaengedni”, de hazai pályán mindenkire veszélyes a kék-fehér együttes.

Metal-Work Bonyhádi KSE – SMAFC-NYME
103 – 63
(34-15 ; 26-12 ; 24-15 ; 19-21)

Kezdő: Jilling 13/6 – Papp 8 – Baki 6 – Hegedűs 11 – Tömösváry 25
Csere: Kovács 12/9 ; Pavlik 10/6 ; Somogyfoki 8 ; Adebayo 7/3 ; Juhász 3/3 ; Gébert ; Fetzer