Nagy izgalmak közepette győztük le a Pápát!

Újra hétfő este kellett pályára lépnünk a Hepp Kupa négyes döntője miatt elmaradt bajnokin a Pápa ellen. A hétfői időpont sem gátolta meg a nézőinket, hogy szurkoljanak kedvenc csapatuknak. Szinte telt ház volt és remek hangulat, ehhez párosult egy roppant izgalmas végjáték is, melynek a végén mi örülhettünk.

Az első negyed remek 3 pontosokkal indult, ám a védekezésünknek köszönhetően nem tudtunk túl nagy előnyre szert tenni. A 9. percben egy Szanati labdaszerzés végén 18-19-re a Pápa vezetett. A negyed végére egyenlő állt az eredményjelzőn 21-21.

A második negyed nem sikerült jól, visszavettünk a tempóból és a statikus játék nem nekünk kedvezett. 26-30-ra vezetett a vendég csapat, amikor megrázták magukat a fiúk és egy 9-0-s rohanást produkálva már nálunk volt az előny. A hátralévő percek is bonyhádi dominanciával folytak és a félidő végére egy 6 pontos vezetést sikerült felépíteni 40-34.

A második félidőt Hegedűs révén mi kezdtük kosárral, de sajnos ez után egy kisebb „üzemzavar” következett nálunk, amit kegyetlenül kihasznált az ellenfél és újra egál közeli volt az eredmény 47-46. A 25. percben Szanati révén a Pápáé lett az előny, amit egészen öt egységig növelni tudtak. A negyed vége azonban nekünk sikerült jobban és egyenlíteni tudtunk (61-61) a játékrész végére, tehát nagy izgalmakra volt kilátás az utolsó etapra.

A várt csata nem maradt el az utolsó negyedben. Szinte végig birtokoltuk ugyan, de a vendég, pióca módjára tapadt ránk. Egy percig sem lehetett érezni, hogy ez a sima kategória lesz, ami a végjátékot illeti. A 35. percben sikerült ellépnünk 5 ponttal, de Kutasi és Horváth „bevert” két trojkát és máris nem mi vezettünk 69-70.
A záró 2 perc nagy gólcsendet és nagy örömöt hozott számunkra. Papp Péter ellen elkövetett szabálytalanság miatt sportszerűtlen hibával kezdődött meg a büntetőpárbaj, melyben elég sokat hibáztunk. Az utolsó 5 másodpercre 3 pont előnyünk volt, ám az időkérés után a vendégek próbálkozhattak még egyet. Nem lett belőle kosár, így ha nehezen is, de hoztuk ezt a nagyon fontos mérkőzést és a győzelmet.

Köszönjük nézőinknek, hogy ismét ennyien kilátogattak a mérkőzésünkre és szurkolásukkal segítették győzelemhez a csapatot!

Metal-Work Bonyhádi KSE – Pápai KC
74-71
(21-21, 19-13, 21-27, 13-10)

Kezdő: Jilling 11/9 – Papp 7 – Baki 4 – Tömösváry 21/3 – Hegedűs 11/3
Csere: Somogyfoki 11 ; Kovács 6/3 ; Pavlik 3/3 ; Adebayo ; Gébert ; Juhász ; Szavai