Monthly Archives: október 2017

Kiesés a Hepp kupában!

A 2. forduló jelentette a végállomást a felnőtt csapatunk számára a Hepp kupában. Pénteken az NBI. B Zöld csoportjában szereplő Bajai Bácska FKE vendégei voltunk. Az első fordulós siófoki győzelem után ezúttal egy megfiatalított, felforgatott kerettel vártuk a találkozót, amelyet Faragó és Tömösváry is ki kényszerült hagyni. A keretben újra helyet kapott Fazekas Viktor, illetve

Tovább …

[U12]

Előző hétvégén az U12-es korosztályunk is megkezdte a 2017/18-as szezont. A tavalyi évhez képest nagy átalakuláson ment át az együttes, alig maradtak a tavalyi csapatból, de szerencsére jól sikerült az új játékosok beépítése. Ami a hétvégét illeti, a Benéné Kovács Edit által edzett fiatalok az első mérkőzésükön a Szekszárdi Karvalyok ellen léptek pályára, majd a

Tovább …

[Serdülő]

Hétvégén sor került az U14-es bajnokság 2. fordulójára, amelynek házigazdája ezúttal Zomba volt. A Puha Jenő edzette játékosok az előző fordulóbeli tornagyőzelem után ezúttal egy jóval erősebb csoportba kerültek, amelynek tagjai voltak még a GYKSE Szekszárd, Kaposvári KK ’A’ illetve az Atomerőmű SE. Az elődöntőben a szekszárdiak voltak az ellenfelek. A találkozót remekül kezdve zsinórban

Tovább …

Készülhetünk a következő körre!

Tegnap este Siófokon vizitáltunk. Ellenfelünk az NB II. Nyugati csoportjában vitézkedő Siófoki Kosársuli volt, akik egy félidőn keresztül tudták tartani magukat, de végül sima győzelemmel zártuk a mérkőzést. Régóta sérült játékosaink közül Jilling és Dávid is szerelést öltött végre és az U20-as csapatból Fazekas Viktor is bemutatkozhatott a “nagyok” között. Két utóbbi pályára is lépett,

Tovább …

Nyögvenyelős siker a Nagykőrös ellen!

A szerdai pécsi vereséget követően nem volt sok idő rendezni a sorokat, mivel két napra rá pénteken már ismét pályára kellett lépnünk a Nagykőrös ellen. Az ellenfél 1-2-es mérleggel utazott Zombára annak reményében, hogy megszerzik első idegenbeli győzelmüket. Jó hír volt számunkra, hogy az egy meccses eltiltását követően visszatérhetett a csapat soraiba Somogyfoki Szabolcs is,

Tovább …