[Serdülő]

Hétvégén sor került az U14-es bajnokság 2. fordulójára, amelynek házigazdája ezúttal Zomba volt. A Puha Jenő edzette játékosok az előző fordulóbeli tornagyőzelem után ezúttal egy jóval erősebb csoportba kerültek, amelynek tagjai voltak még a GYKSE Szekszárd, Kaposvári KK ’A’ illetve az Atomerőmű SE.

Az elődöntőben a szekszárdiak voltak az ellenfelek. A találkozót remekül kezdve zsinórban 8 ponttal kezdték a fiúk. Habár a negyed végére ez az előny kissé leolvadt, de így is jó játékkal 4 pontos fórral vártuk a folytatást. A 2. játékrész már felejthetőbbre sikeredett a mi szemszögünkből, csak 5 pontot dobtunk ebben a 10 percben, ami azt jelentette, hogy a házigazda szekszárdiak átvették a vezetést a nagyszünetre. A folytatásban állandósulni látszott az 5-8 pont körüli különbség, nem igazán tudtunk felzárkózni az ellenfélre. Az utolsó negyedet 7 pontos hátrányból kezdtük. Megvoltak a felzárkózási kísérleteink, egyszer meg is közelítettük őket 3 pontra, de tovább nem tudtuk csökkenteni a különbséget. Annak ellenére, hogy többen nem tudtak részt venni a tornán betegség miatt, nagyon is jól teljesített a csapat egy erős ellenféllel szemben.

A vereséggel viszont maradt a 3. helyért folyó csata, amelyben a Kaposvár KK ’A’ csapata volt az ellenfél. Az első negyedben még tartottuk a lépést az ellenféllel többek közt Ábrahám Soma 15 pontjának köszönhetően, de a 2. játékrészben elfogyott a csapat. A félidei 15 pontos különbséget a kapováriak folyamatosan növelték a mérkőzés hátralevő részéig, így nem volt kérdés, hogy ők szerzik meg a 3. helyet.

2017.10.08.

Elődöntő

GYKSE Szekszárd – Bonyhádi KSE 52-49 (8-12;14-5;15-11;15-21)

3. helyért

Bonyhádi KSE – Kaposvári KK ’A’ 68-106 (24-23;14-30;11-18;17-35)