[U12]

Előző hétvégén az U12-es korosztályunk is megkezdte a 2017/18-as szezont. A tavalyi évhez képest nagy átalakuláson ment át az együttes, alig maradtak a tavalyi csapatból, de szerencsére jól sikerült az új játékosok beépítése. Ami a hétvégét illeti, a Benéné Kovács Edit által edzett fiatalok az első mérkőzésükön a Szekszárdi Karvalyok ellen léptek pályára, majd a Komló Sport KK volt az aktuális ellenfél.

Az első összecsapásunkon a szekszárdiak ellen gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. A kevés technikai hibánknak köszönhetően folyamatosan léptünk el az ellenféltől. A félidőbeli 6 pontos különbséget a 3. negyedben megsokszoroztuk, mivel 23-1-el abszolváltuk ezt a 10 percet. Ezzel idő előtt el is dőlt a találkozó, a végén magabiztos győzelmet ünnepelhettek a srácok.

A következő mérkőzésen is mi léptünk pályára, ami megnehezítette a dolgunkat. Felléptek már erőnlétbeli problémák a folytatásban, de ezt az akadályt is nagy munkabírással leküzdték a fiúk. A komlóiak ellen is szorosabban alakult az első félidő, de itt is mi mehettünk a szünetre 6 pontos előnnyel. A 3. játékrészt ismét megnyomva nagyobb különbséget tudtunk kialakítani, amit a mérkőzés végéig meg is tartottunk. A csapat tehát az első fordulót két győzelemmel zárta tökéletes kezdést szolgáltatva a folytatáshoz.

2017.10.08. Komló

Szekszárdi Karvalyok – Bonyhádi KSE 34-62 (10-17;15-14;1-23;8-8)

Bonyhádi KSE – Komló Sport KK 65-42 (16-10;14-14;18-12;17-6)