Kellemetlen vereség a Vasas ellen!

A megszokott menetrendtől eltérően ezúttal szerdán fogadtuk a Vasas Akadémia csapatát annak reményében, hogy tovább nyújtjuk a hazai veretlenségi sorozatunkat. A legutóbbi fordulóhoz képest sok minden változott az elmúlt másfél hétben a csapat háza táján. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Faragó Péter az idény közben ismét igent mondott egy fővárosi klub hívó szavára. A sors különös fintora, hogy pont ellenünk debütálhatott a zombai sportcsarnokban a Vasas Akadémia szakvezetőjeként. A másik szomorú hír, hogy Tömösváry több hétre kidőlt a MEAFC elleni mérkőzésen összeszedett sérülése miatt. Két vezérünk elvesztése jelentősen gyengítette a csapat erejét, de még így is mi számítottunk toronymagas favoritnak a fővárosiak ellen. A vendégek idegenben még nem nyertek találkozót, összesített mérlegük 1-6, míg mi hazai pályán az eddigi 4 meccsünkből egyszer sem kapituláltunk.

A két hiányzónk helyett Jilling és Somogyfoki Szabi kaptak helyet a kezdő csapatban. Kissé lassan rázódtunk bele a találkozóba, de Baki és Somogyfoki pontjaival a negyed közepén átvettük a vezetést. Ez az állapot nem tartott sokáig. A vendégek 9 pontot dobtak megválaszolatlanul, amivel elléptek 6 egységgel. Arra senki se számíthatott, hogy ettől a ponttól kezdve az egész mérkőzésen futnunk kell az eredmény után, és a 3. negyed végétől pedig a tisztes helytállás lehet a reális cél. Folyamatosan nyílt az olló a két csapat között, ami a különbséget illet. A félidőben már 18 ponttal vezetett a Vasas teljesen megérdemelten. A 2. negyedben mindössze 9 pontot tudtunk termelni, miközben kaptunk 23-at. Az eladott labdák, kihagyott helyzetek és védelmi hibák sorra bosszulták meg magukat. A 3. játékrészben annyit sikerült elérnie a csapatnak, hogy állandósítani tudta a 20 pont körüli differenciát, de közelebb zárkózásra nem mutatkozott esély a játékunk alapján. Az utolsó 10 percnek kereken 20 pontos hátránnyal indultunk neki. Komolyabb érdemi esemény már nem történt a találkozón. Mindkét együttes a meccs végét várta más-más okokból, így szépen lassan lecsordogált a maradék idő is. A vége 17 pontos vereség lett.

Nem sűrűn fordult elő korábban, hogy hazai pályán ennyire ne legyen esélyünk az adott csapat ellen. Abban bízunk, hogy ez csak egyszeri botlás volt a részünkről, és jövő héten már egy teljesen másik arcát mutatja a BKSE. Közrejátszhatott a vereségben, hogy Faragó érthető okokból remekül fel tudta készíteni a vendégeket a játékainkból, de ezt az eredmény ez sem magyarázza. A Vasas pontosabban dobott, illetve 13-al több lepattanót szedett, de a többi statisztikai mutatóra pillantva is az ő fölényük mutatkozik meg. Jövő hét pénteken Törökbálinton lesz a következő meccsünk. Bízzunk a jobb folytatásban!

Knipl Kft. Bonyhádi KSE – Vasas Akadémia 59 – 76 (16-22, 9-23, 17-20, 15-11)

Kezdő: Somogyfoki P. – – Gébert 5 – Baki 18 – Jilling 6/6 – Somogyfoki Sz. 16
Csere: Gombos 7/3 ; Fazekas. – ; Pechár 5/3 ; Fetzer 2 ; Dávid – ; Kovács –

Hajrá Knipl Kft. Bonyhádi KSE!