1. Bonyhádi Családi Kosaras Nap

Volt már kupagyőzelem, volt már NB1/B bajnoki arany, ezüst, bronz… visszatekinthetünk egyre gyarapodó utánpótlás-bázisunkra, de az elmúlt hétvégén olyan történt, amilyenre még nem volt példa: a Bonyhádi Kosárlabdázók Sportegyesületének minden tagja és családtagja együtt sportolt a csarnokban!
Mi sem mutatja jobban edzőink áldozatos munkáját, a sport városbeli népszerűségét, hogy szombaton már reggel készen álltak a versenyzésre éhes gyerekek, hogy sorversenyben, körmérkőzésekben, dobóversenyen megmutathassák ezúttal testközelből a szüleiknek, mit is tanultak az évek során. Hiszen a családtagokkal vegyes csapatokban megtapasztalhatták a szülők a pályán is, hogy milyen fürgén cseleznek, okosan passzolnak és pontosan dobnak csemetéik.
Darabos Péter, az egyesület elnöke így fogalmazott a rendezvény előtt:
„Ugyan sok korosztályban rengeteg mérkőzésen szerepelnek utánpótlás-csapataink, de igazán mégsem ismerik egymást a gyerekek, miután teljesen más idősávokban, sokszor más helyszínen edzenek, itt főleg a legkisebb, illetve a nagyobb korosztályokra gondolok. Ezért gondoltuk úgy, hogy legyen egy nap, amikor mindenki találkozhat mindenkivel.”
Az előzetes várakozásokat minden tekintetben felülmúlta a végeredmény: egy pörgős, vidám, játékkal, beszélgetéssel, eszem-iszommal teli remek napot élhettünk át. A fiatalok számára nagy motivációt jelent, hogy a felnőtt keret is szervesen részt vett a rendezvényen, a példaképeket ezúttal nem csak a lelátó távlatából figyelhették.
Az ovisok sorversenyét a korosztályok szerint bontott csapatmérkőzések követték, mely után dobóversenyre került sor. A győztes Halmágyi Kitti lett, akinek ezúton is gratulálunk! A junior-kadett korosztály az NB1/B-s felnőtt játékosokkal együtt meccsezhetett, ami nagy élmény volt számukra, majd U20-as csapatunk játszott az „öregfiúk” Malamut csapatával. Ugyan a fiatalos dinamika megizzasztotta a Malamutot, de a rutin és az évek végül felülkerekedett!
Mindeközben azoknak sem kellett unatkozni, akik épp nem a pályán szerepeltek: a legkisebbeket színezővel, csillámtetoválással vártuk, lehetett x-boxozni (kizárólag kosárlabdás témában), a nagyon aktív és segítőkész szülőknek hála rotyogott a babgulyás, sült a gofri, valamint Tömösváry Máté játékosunknak (és a Balaton Ker-tész Szövetkezetnek) hála több ládányi alma formájában vehettek magukhoz vitamint a résztvevők. 
Köszönjük minden segítőnek, hogy hozzáadta részét e nap sikeréhez, reméljük, mindenki feltöltődött testileg-lelkileg ahhoz, hogy a szezon hajrájában már csak győzelmeket hozzunk haza!

Jövőre ugyanitt!