U14 – A SZEZON ÉRTÉKELÉSE

Puha Jenő vezetésével két bajnokságban vettek részt a 2018/19-es szezon során serdülő játékosaink. Az országos serdülő bajnokság regionális szintjén negyedik, a megyei Nagyok Kupájában második helyezést értek el fiaink.

Edzőjük így foglalta össze ezt a játékévet:

Ha az összteljesítményt nézzük, ez egy jó évnek mondható, kitűzött céljainkat tudtunk hozni. A serdülő bajnokságban az első 4 volt a cél – egy kicsit visszalépés a tavalyi a 3. helyhez képest, de ez sem minőségi romlás, inkább a körülmények alakulása miatt lett így. A területi alapszakasz után a regionális szakaszban A csoportban szerepeltünk kétszer, majd hiányzások, betegségek miatt a C csoportig csúsztunk vissza, és habár reális esélyünk lett volna a régiós döntőre, és az 1-2 hellyel előrébb végzésre, utolsó fordulót emiatt csak a B csoportban játszhattunk, két győzelemmel zárva az idényt.

A Nagyok Kupája egy jó lehetőség volt a serdülőben kevesebb játéklehetőséget kapó játékosoknak a felzárkózásra, meccsrutin szerzésére. Jövőre is indulunk, örülünk, hogy a megyében kiemelkedő eredményt sikerült elérni.

A csapatról és edzésmunkáról elmondható, hogy viszonylag nagy volt a merítés, sokan voltunk, 3 játékos ugyan abbahagyta a kosárlabdázást, de a többiek edzéslátogatásával elégedett voltam. Pár játékosom a kadett edzéseket is látogatta, erősebb közegben készülhetett így a serdülő megmérettetésekre. Az még elmondható, hogy sok gyerek más szabadidős tevékenységet is folytat a kosárlabda mellett, így a minden területen való helytállás komoly logisztikát kíván tőlük. Elismerésem, akik a kosárlabdát is kellő komolysággal vetették latba foglalkozásaik körében, és fejlődést tudtak elérni a szezon során. Rangidős játékosunk vezéregyéniségként emelkedett ki, mind védekezésben, mind támadásban összefogta a csapatot. A magas embereim sokat fejlődtek a palánk alatt, valamint a 2006-os gyerekeket emelném még ki, akik felnőttek feladataikhoz, és fiatal serdülőként is meghatározó játékossá tudtak válni.

Büszke vagyok a csapatra, jövőre jórészt ugyanezzel a kerettel fogok találkozni, hiszen sokan még csak most nőttek bele az U14-be. Az év végéig dolgozunk természetesen tovább, egyéni fejlesztéseket, technikai finomításokat helyezve előtérbe.