Zárt kapuk mögött

Kedves Szurkolóink és mindazok, akik értünk szorítanak!

A tegnapi  484/2020 (XI.10.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően – ettől eltérő rendelkezésig – a kosárlabda sportrendezvények kizárólag nézők kizárásával kerülhetnek megrendezésre. Ezért egyelőre buzdításotok nélkül vagyunk kénytelenek hazai pályán a parkettre lépni.

Nem hagyunk cserben benneteket, ugyanis élőképes közvetítéssel, mint a bejelentés előtt, ezután is minden alkalommal jelentkezni fogunk. Mivel az utánpótlás mérkőzéseket is zárt kapuk mögött rendezik, ezért a hazai rendezésű mérkőzéseinket is „képernyőre” tűzzük. Annak érdekében, hogy nem maradjatok le egyik bejelentkezésünkről sem, már most kérnénk titeket, hogy kövessétek hivatalos youtube csatornánkat az alábbi linken.

https://www.youtube.com/channel/UCPs0R3BAwTxMI50uF0OeBkg

Amennyiben ismét megengedett a mérkőzések látogatása, azonnal értesíteni fogunk benneteket!

Addig is HAJRÁ BONYHÁD!