Súlyos vereség

2020. DECEMBER 4. | 18:00
11. FORDULÓ
Pápa Városi Sportcsarnok

CONOIL MOTAX KC – ATOMERŐMŰ KSE BONYHÁDI 111-66 (31-22, 28-15, 27-13, 25-16)

Kezdő: Verasztó 17/3 – Tömösváry 12/3 – Dorogi 11/3 – Baki 7/3 – Heimann 5
Csere: Somogyfoki 12/3 – Sebestyén 2 – Renkecz – Zsók

 

Kálmán László : Gratulálok a csapatomnak, mert egy nagyon extra kosárlabdát mutatott be a mai napon. Nem volt gyengepontunk, nagyon ötletesen és szellemesen támadtunk, nagyon kreatívak voltunk, a védekezésben pedig meg probáltuk oda tenni magunkat és a súlybeli és magassági előnyőket tudtuk ellensúlyozni. Nagyon elégedett vagyok a csapattal. Reméljük, hogy ugyan így folytatjuk.

Morgen Frigyes : Nem sokat segít nekünk, hogy bár a zöld csoportról beszélünk, nem tudunk együtt edzeni. Ez lassan a csapat hangulatára is rányomja a bélyeget. Ettől függetlenül nincs mentség arra, amit a mai produkció terén kitettünk a pályára. Szégyenletes, az gondolom, amit legfőbbkép az első félidőben produkáltunk. Az alapján el is dölt a mérközés. Igyekszünk valahogy rendet tenni és visszatalálni a helyes útra. Gratulálok a Pápának, további sok sikert kívánok nekik.

A kezdo5.hu összefoglalója:

Gálaelőadást tartott a bombaformában lévő Pápa, amely gyakorlatilag kiütötte nehéz helyzetben lévő ellenfelét. A hazaiak sorozatban hatodszor is nyertek, így jelenleg harmadikak a tabellán és bár volt rá esély, hogy a Bonyhád megnehezíti a dolgukat, de ez kicsit sem történt meg – Verasztóék nagyon megindultak lefelé, zsinórban ötödször kaptak ki a 4-0-s rajt óta, amin tudnak, azon változtatni kell. Ez a meccs tényleg nagyon sima volt, Murai (27 pont, 12 lepattanó), Kiss (21 pont, 9/15 mezőnyből), Erdei (20 pont, 8/11 mezőnyből) és Koma (19 pont, 25 VAL) révén remekelt a Pápa, az is belefért, hogy Sonyák nem lépett pályára.

A Pápa legjobb dobói: Murai 27, Kiss K. 21/9, Erdei 20/6
A Bonyhád legjobb dobói: Verasztó 17/3, Tömösváry 12/3, Somogyfoki Sz. 12/3

A teol.hu összefoglalója:

Súlyos vereséget szenvedett a Conoil Motax KC Pápa vendégeként az NB I/B-s férfi kosárlabda-bajnokság Zöld csoportjában szereplő Atomerőmű KSE Bonyhád. Morgen Frigyes együttese 111–66-ra maradt alul a Veszprém megyeiek elleni pénteki bajnokin. Nincsenek jó passzban a bonyhádiak, hiszen ez sorozatban az ötödik vereségük volt. Pedig az NB I-es Atomerőmű SE ezúttal „odaadta” fiataljait, más kérdés, hogy Verasztó Péter, Kalmár Viktor és Pupp Bence közül csupán előbbi kapott játéklehetőséget. Éppen ő, mármint Verasztó bizonyult a legeredményesebbnek, 17 pontjával. Tömösváry Máté 12, Dorogi Gergő 11 pontnál állt meg. A bonyhádiak csak az első negyedben tudták elérni a húsz pontot, a 34 százalékos dobóteljesítménnyel és a 20 eladott labdával esélyük sem lehetett. A tabella hetedik helyén álló Bonyhád jövő pénteken az Óbudai Kaszások KA csapatát látja vendégül.

 


Az Atomerőmű KSE Bonyhád kiemelt támogatója  az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.