Az összeszokottabb csapat győzött a végjátékban

FÉRFI NB I. B ZÖLD CSOPORT- 2020/2021
2021. FEBRUÁR 14. | 19:00
8. FORDULÓ
CAMUGO® SportLab Kosárlabda Csarnok

PÉNZÜGYŐR SE – BONYHÁDI KSE 72-68 (18-23, 19-17, 20-15, 15-13)

Kezdő: Dorogi 15/3 – Verasztó 13 – Pajor 11/3 – Baki 10 – Tömösváry 8/3
Csere: Kalmár 6 – Somogyfoki 5 – Heimann – Renkecz – Sebestyén

dr Bagi Melinda : Szeretnék gratulálni a saját csapatomnak először. Nagyon fizikális mérkőzés volt, ellenfelünk magassági és erőfölényben játszott, ráadásul többször kellett ledolgoznunk kisebb-nagyobb hátrányt. Azonban ezek a tényezők nem őröltek fel bennünket, győztesként tudtuk befejezni a mérkőzést. Köszönjük ellenfelünknek a kemény játékot, azt hiszem ebből a meccsből is sok tapasztalatot tud hasznosítani mind a két csapat a későbbiek folyamán.

Rutkai Péter : Először is gratulálni szeretnék a hazai csapatnak, úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertek. Az összeszokottabb csapat győzött ma, a végjátékban ez döntött. Már majdnem teljes kerettel vagyunk, igazából két meghatározó játékosunk hiányzik, de ennek ellenére úgy gondolom, egész meccsen koncentráltak a srácok és próbálták a legjobbjukat hozni, de látszott, hogy még vannak hibák mind a védekezésben, mind a támadásban. Úgy gondolom, a támadó lepattanókon múlott, a végjátékban többet is leszedett a hazai csapat, amit meg kellett volna szereznünk. Magasságban nem voltak nálunk jobbak, akarás kérdése is egy kicsit, meg rossz helyezkedés, valamint ötven százalék körüli büntetőzés nem túl acélos. Sajnálom, szerettünk volna nyerni, de ez most nem sikerült, úgyhogy megyünk tovább.

A kezdo5.hu összefoglalója:

Kiélezett meccset vívtak egymással a csapatok, a Bonyhádnak is bőven volt esélye megnyerni az összecsapást – különösen védekezésben kapart a gárda, odafigyeltek a tolnaiak és próbálták megnehezíteni a Pénzügyőr dolgát. Ez abszolút sikerült is, de a szoros találkozó végén mégis a hazai alakulat örülhetett: az alig 36%-kal dobó gárda 57-57 után két duplával kiharcolta azt a minimális előnyt, amelyet már nem adott ki a kezei közül, fontos védekezéseket mutatott be, fontos lepattanókat húzott le, úgyhogy természetesen megérdemelt a győzelme.

A Pénzügyőr legjobb dobói: Horváth Cs. 20/3, Mihalics 18/9, Kiss L. 11
A Bonyhád legjobb dobói: Dorogi 15/3, Verasztó 13, Pajor 11/3

Legszebb jelenetek: