Author Archives: bkse

A Ficánka Óvodában jártunk

A Ficánka Óvoda kicsi kosarasainál jártunk! Több éve működik előkészítő csoport a Széchenyi Iskola Kosárpalánta program számára a Ficánka Óvodában, melynek foglalkozásait Benéné Kovács Edit vezényli. A látogatás apropóját az adta, hogy most két gyermekek számára használható kosárlabda palánkot adott át Darabos Péter ügyvezető az intézménynek használatra. Reménykedünk benne, hogy a továbbiakban nagyban fogja segíteni

Tovább …

A Tiszaújváros lesz az ellenfelünk a play-out-ban.

Morgen Frigyes vezetőedző nyilatkozott az Elite Basket ellen elbukott párharc után:   “Először is gratulálni szeretnék az ELITE-nek, nehéz szezonjuk volt, sok sérültjük és ennek ellenére sikerült erre a párcharcra úgy összeállniuk, hogy fizikálisan és mentálisan fölénk kerekedtek.   Rendkívül csalódottak vagyunk, nem erre készültünk, de olyan gyenge dobóformát produkáltunk, amivel gyakorlatilag az első félidőben

Tovább …