U11 Kenguru 2019/20

6. RÉGIÓ

Alapszakasz 3. forduló
2019. DECEMBER 7.Monok SE – Bonyhádi KSE 63-34 (13-8, 16-8, 10-8, 24-10)
PVSK Nemzeti Akadémia Leány/B – Bonyhádi KSE 29-43 (5-9, 9-15, 12-9, 3-10)
Ábrahám Péter: A hétvégén két mérkőzést játszottunk, az egyiket a Monok SE – kaposvári csapattal – velük már egy hónappal ezelőtt játszottunk. Az eredmény hasonló -kicsit rosszabb- lett, viszont magában a játékképben már voltak biztató jelek. Ami a srácok terhére róható, hogy nem mentek olyan 100%-kal a pályán, ahogy a z a korábban látható volt, nagyon dekoncentráltak voltak. Passzokkal, labdavezetéssel még mindig gondjaink vannak – ezeket ha ki tudjuk küszöbölni, egy még jobb meccset játszhatunk ezzel a csapattal.
A másik mérkőzésen egy -úgy gondolom- idén kezdett lánycsapattal játszottunk, itt meg tudtuk valósítani azokat amit a másik meccsen nem tudtunk megoldani. Voltak kiemelkedő teljesítmények az eddigi szezonban mutatottakhoz képest. A ziccereink most is bementek, amit hagyott a másik csapat védekezése, azt meg tudtuk valósítani. Összegészében a fegyelmen kell javítani, ezt meg kell követelni nekünk, edzőknek mind az edzéseken, mind a pályán.
Alapszakasz 2. forduló
2019. NOVEMBER 17. | 10:30
Bonyhádi KSE – Monok SE  27-48 (8-10,0-16,17-7,2-15)
PVSK Nemzeti Akadémia/B – Bonyhádi KSE  0-20 /29-56 (12-22, 4+5 – 6+4, 6-10, 2-14)/
Ábrahám Péter: E szezonban jóval több kezdő játékossal kezdtünk, rutinosabb játékosaink már az U12-es csapatot erősítik, így ez látszik meg a szezon eleji eredményeken – ha csak a számokat nézzük. Viszont a mostani hétvégén már sikerült kivitelezni olyat is, hogy egy-egy edzői utasítást pontosan végrehajtottak a játékosok, melyért dícséret is illeti őket! A társaság közösségi szinten egyben van, az akarással, küzdéssel nincs gond! Labdavezetésben és támadásépítésben előrébb kell lépnünk, mert ami biztosnak tűnik edzésen, az egy akaratosabb védekezéssel felálló ellenféllel szemben már nem annyira stabil. A ziccereink – ha eljutottunk odáig – ültek, így e téren biztatóak a jelek, a többi területet pedig sok gyakorlással a szezon során felépítjük.
Alapszakasz 1. forduló
2019. OKTÓBER 19. | 10:30
Bonyhádi KSE – KASI/D 22-119
KASI/C – Bonyhádi KSE 95 – 36