Herbel Péter nagy tervekkel érkezett a Völgységbe

Ex-veszprémi fiatal érkezett hozzánk az idén. Herbel Peti utánpótlás éveit Kaposváron töltötte onnan igazolt tavaly a bakonyiakhoz, most nálunk szeretne hasznos tagja lenni a rotációnak, a többit azonban mondja el Ő.

1) Miért döntöttél a klubváltás mellett? Milyen szempontok alapján hoztad meg a döntésed?

A rendszeres játéklehetőség az NBI/B-s felnőtt csapatban úgy gondolom elengedhetetlen a fejlődésem szempontjából. Úgy érzem itt Bonyhádon lehetőségem lesz erre, ha edzésen is maximumot nyújtok, azzal a csapat munkáját is segítem és mérkőzésen is lehetőséget kapok a bizonyításra, amivel élni szeretnék és meghálálni a bizalmat. Tömösváry Mátét nagyon régóta ismerem többször mondta már, hogy egy remek közösség a bonyhádi, amit csak igazolni tudok, nyitott volt mindenki az első pillanattól kezdve, ami segítette a beilleszkedésem, amiért roppant hálás vagyok mindenkinek!

 

2) Milyen célokkal érkeztél Bonyhádra?

Amint már említettem, minél többet fejlődni és minél több percet tölteni a parketten a felnőttek között, illetve az U20-as csapattal is minél előrébb szeretnék végezni jó meccseket játszva a bajnokság során!

 

3) Mennyire időre tervezed elkötelezni magad a völgységi egyesülethez? Mik a hosszú távú terveid?

Szeretnék hosszabb távon tervezni itt! Minden adott egy jó mentalitású fiatal csapat kiegészülve pár rutinosabb játékossal, remélem, pár éven belül újra bajnoki címet ünnepelhet a csapat, aminek részese szeretnék lenni, és nem titkolt célom, hogy majd az NBI/A csoportban szeretnék játszani, amihez még rengeteg munka szükséges, de ettől nem riadok vissza. Úgy gondolom, remek lenne mindezt megvalósítani bonyhádi színekben! A kosárlabda mellett szeretném befejezni egyetemi tanulmányaimat, amit erre az évre félbe hagyok, de a diploma megszerzése ugyanúgy ott lebeg a szemem előtt, mint az NBI/A csoportja.

 

4) Milyen poszton számíthat rád elsősorban Rutkai Péter vezetőedző, illetve milyen szerepet fogsz betölteni a csapatnál?

1-es 2-es poszton játszok általában, de rugalmas vagyok, mindig a CSAPAT érdekeit helyezem előtérbe. Úgy gondolom kiegészítő szerep jut nekem, kemény munkával remélem állandó tagja lehetek a rotációnak a szezon során!

 

5) Mit gondolsz milyen eredményt érhet el ez a megfiatalított bonyhádi csapat a most következő szezonban?

Fiatal csapat vagyunk, kemény védekezéssel és csapatjátékkal, úgy gondolom akár az első 4 hely egyikére is oda érhetünk, de nem szeretnék nagy elvárásokat felállítani!