U20-as csapatunk 2020/21-es szezonértékelője Rutkai Pétertől

Számomra ez a bajnokság nagyon hosszúnak tűnt, pedig 6 hónap alatt letudtuk. De a vírus, a hosszabb-rövidebb sérülések, tanulás, U18-as elfoglaltságok (meccsek, edzések), az elvileg heti 1 közös edzés lehetőség, valamint a felnőtt csapat év eleji vesszőfutása miatt, Zsók, Sebestyén és Heimann kivétele a második forduló után a csapatból sem segítette, hogy egy nyugodt évet abszolválhassunk.

Rutkai Péter

Rutkai Péter

Azonban mindezek ellenére, vagy pontosan ezek miatt (nézőpont kérdése) én nagyon büszke vagyok a srácokra, mert még jobban összezártak és felszívták magukat és a 11. hely ellenére nagyon szép dolgokat mutattak, és az első 3 helyezett kivételével, lényegében mindenkivel partyban voltunk és jó meccseket játszottunk. Jól mutatja ezt pl. a 4. helyezett Békés otthonában kiharcolt győzelem is.

Természetesen, ahogy az idény elején megfogalmaztuk az elsődleges szempont nem az eredményesség volt, hanem a játéklehetőség elsősorban azoknak, akik az U18-ból már kiöregedtek, valamint akik U18-ban kevesebb lehetőséget kapnak, illetve természetesen azoknak az U18-asoknak, akik eggyel magasabb korosztályban szeretnének fejlődni. Úgyhogy ebből a szempontból szerintem jól sikerült ez az év, mindenki, aki akart, tudott profitálni belőle és fejlődni. Úgyhogy én köszönöm a srácoknak ezt az évet, sok szép pillanatot kaptam tőlük. Reméljük, hogy a következő év kevésbé lesz zaklatott!

Jó pihenést mindenkinek! Hajrá Bonyhád! 👊